2010. november 5., péntek

Egy zenekar Morcz Csabáról

"Olyan nagy sztorijaim igazából nincsenek Csabával kapcsolatban, csak apróságok, amik viszont fontosak, mert nagyon jól jellemzik, hogy milyen lelkiismeretes, segítőkész és nagy tapasztalatokkal rendelkező ember volt.

Tényleg mindig az volt, hogy feltűnt egy fesztiválon, akkor az ember nyugodt lehetett, hogy semmi nagyobb rumli nem fog történni és jól fogunk szólni. Ami igazán meglepő volt, hogy egyedül vele fordult elő az, hogy nem kellett monitorbeállást csinálni. Amíg egy kicsit játszottunk a színpadon, ő végigsétált és meghallgatta a monitorokat, aztán beállította értelemszerűen, hogy kinek mire lehet szüksége a megfelelő játékhoz és az úgy jó is volt általában, ahogy ő gondolta.

Mással ilyen élményben nem volt még részünk, sőt pont az ellenkezője szokott történni és meglehetősen sok probléma szokott lenni a monitorozással. Pl. ha valamiből többet kér az ember, akkor az vagy teljesen eltűnik, vagy iszonyú hangosan elkezd ordítani, stb.


Szóval a lényeg, hogy mindig szerettünk vele dolgozni. Lassan két évtizede ő javította a csöves erősítőinket és a stúdiós cuccaimmal kapcsolatban is sokat segített.


Egyszer szereztem két nagyon régi csöves Neumann mikrofont, amihez nem volt tápegység, így még azt sem tudtuk, hogy működnek-e. Nem sok remény volt a beüzemelésükre, de Csabi minden ismerősét felhajtotta, hogy alkatrészeket, vagy komplett tápot szerezzen hozzájuk. Sikerült is nagy nehezen találnia egy teljes tápot, a másikhoz pedig csinált egyet saját kezűleg.


Persze aztán szokás szerint alig akart érte pénzt kérni és úgy kellett rátukmálni. Hiába, ő már csak ilyen volt."


Iron Maidnem zenekar

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése