Rengeteget gondolkoztam, hogy mit is írhatnék. Nem vagyok sem író, sem költő, sőt, igazából azt gondolom, hogy a szavak embere sem. Tehát az alap kérdés, hogy mit is írhatnék egy olyan emberről, akivel több évig dolgoztam, akivel rengeteg időt töltöttem, aki számtalan dolgot mutatott meg nekem, akitől megannyi trükköt lestem el, aki példát mutatott esetenként viselkedésből, mentalitásból - aki egyszóval a MESTEREM volt. Nem, ez a szó, hogy MESTER nem túlzás, ez egy következtetés.
Miért mondom ezt? Próbáltam meghatározni azt a viszonyt, ami kettőnk között volt, és rájöttem, hogy képtelen vagyok más jelzőt használni. Csak pár dolog, amiket elvetettem. Barát nem lehetett, hisz az egy teljesen más kapcsolat. Hiába töltöttünk el rengeteg időt együtt, hiába segítettük egymást amikor épp kellett, de ez ettől még nem barátság. Kolléga sem lehettem, hisz az önmagam túlértékelése lenne, ami vele szemben nem lenne méltó. Sorolhatnám még a kizárt dolgokat, de úgy érzem fölösleges, ezekkel is rávilágítottam talán a lényegre.
Az biztos, hogy hozzá hasonló emberrel még nem találkoztam. Filmekben néha látni az őrült tudóst, vagy feltalálót, aki zseniális dolgokat alkot, de közben képes pizsamában elmenni a boltba. Valami ilyen érzésem volt vele kapcsolatban, mert aki járt nála, az megtapasztalhatta, hogy civilben egy másik embert lát, pontosabban más körülményeket, mint amit a munka kapcsán kialakított róla. Ha nem volt buli, vagy nem kellett elmenni valahova, képes volt egész nap a kék fürdőköntösében, strandpapucsban lenni, a valaha konyhának épült helyiségben, ahol az erősítők, hangfalak, hangszórók és egyéb alkatrészek erdeje között néha fel lehetett ismerni egy tűzhelyt, vagy ebédlő asztalt, amit leginkább munkapadnak használt. Gyakorlatilag nem létezett olyan alkatrész, ami kellhet egy gitárhoz vagy erősítőhöz, ami ne lett volna fellelhető a spájzban vagy épp a fűszerek helyén.
Ezzel a képpel szöges ellentétben állt az, amikor buli volt. Nem emlékszem rá, hogy előfordult volna olyan eset, amikor indulás előtt ne mosott volna hajat, és ne vett volna tiszta farmert és pólót. Kikerülve az otthoni "káoszból", a színpadon olyan szintű rendet követelt meg maga körül, hogy az már néha egy patika vagy műtő rendezettségével vetekedett. Minden alkalommal megkövetelte, hogy a kábelek rendezetten, egyenesen haladjanak, illetve ha kell, akkor 90 fokban kanyarodjanak be. Nem tűrte meg, ha a szükségesnél hosszabb kábelt használt az ember, de azt se, ha rövidebbet és toldozgatni kellett. Elvárta, hogy mindenhova a megfelelő méretű kábel legyen kifektetve, ezzel is fokozva a rendezettséget. Az, hogy miként vigyázott a felszerelésre, arról olvashattunk már legendákat, amik nem is legendák, inkább a valóság. Csak példaképp: képes volt a mikrofonállvány lábait egyesével pokrócba tekerni, hogy ne kopjon meg a krómozás. Sorolhatnék még hasonló "rigolyákat", de úgy gondolom, aki nem dolgozott vele, az vagy nem hiszi, vagy nem érzi át.
Arra vonatkozóan, hogy mennyire szívén viselt egy-egy produkciót és mennyire tisztában volt vele, hogy mi az adott előadó igénye, mesélem el, hogy amikor a Koncz Zsuzsa turnét csináltuk, előtte az összes mikrofont szétszedtük és egyesével ki kellett mosni a szivacsokat, hogy még véletlenül se legyen büdös. A mikrofon kosarakat fogkefével pucolgatta, hogy szép és tiszta legyen. Ezt az énekmikrofonnal minden buli előtt el kellett végezni, amíg tartott a turné. De nem csak a mikrofont, hanem azt a kábelt, amivel a Zsuzsa mikrofonja volt ledugva, buli előtt nedves ronggyal át kellett törölnöm, hogy ha fehér ruhát vesz aznap, akkor se látszódjon meg rajta a kábelről rákerülő kosz.
Amikor turnéban voltunk, az első bulikat mindig felvette és buli után a teherautóban azt hallgattuk - na nem mintha nem lett volna bőven elég a bulikon meghallgatni a műsort, hanem mert kellett a kontroll, hogy mit kell esetleg másként keverni, effektezni. Rengeteget beszélgettünk zenéről, hangszerelésről. Számtalan esetben volt, hogy elmagyarázta, hogy az adott nóta miért szar és mit kellene vele csinálni, hogy jó legyen. Nem csak vagdalózott szavakkal, hanem sok esetben ezt egy másik hasonló előadó számával demonstrálta. Nagy igazságokat mondott, olyanokat, amikkel simán lehetett volna egy felkapott zenei rendező, de ez a vonal őt nem érdekelte. Az, hogy milyen volt mint hangmérnök, ez szubjektív dolog – mindenki ízlése és hallása alapján mond véleményt.
Viszont ami tény, mert objektív, hogy a Kispál 10 éves jubileumi koncertjén ami rögzítve volt, Csabi volt a monitoros, és az utómunkák során világosodott meg bennem, hogy egyetlen számot sem kellett kihagyni vagy újravenni a lemezre amiatt, mert a színpadon a monitorban gerjedés lett volna. Nemhogy gerjedés, de egy csippanás se! Pedig pici színpad, sok zenész és jó pár akusztikus hangszer is szerepelt. Egy szóval, tökéletes munkát végzett akkor is.
Miért mondom ezt? Próbáltam meghatározni azt a viszonyt, ami kettőnk között volt, és rájöttem, hogy képtelen vagyok más jelzőt használni. Csak pár dolog, amiket elvetettem. Barát nem lehetett, hisz az egy teljesen más kapcsolat. Hiába töltöttünk el rengeteg időt együtt, hiába segítettük egymást amikor épp kellett, de ez ettől még nem barátság. Kolléga sem lehettem, hisz az önmagam túlértékelése lenne, ami vele szemben nem lenne méltó. Sorolhatnám még a kizárt dolgokat, de úgy érzem fölösleges, ezekkel is rávilágítottam talán a lényegre.
Az biztos, hogy hozzá hasonló emberrel még nem találkoztam. Filmekben néha látni az őrült tudóst, vagy feltalálót, aki zseniális dolgokat alkot, de közben képes pizsamában elmenni a boltba. Valami ilyen érzésem volt vele kapcsolatban, mert aki járt nála, az megtapasztalhatta, hogy civilben egy másik embert lát, pontosabban más körülményeket, mint amit a munka kapcsán kialakított róla. Ha nem volt buli, vagy nem kellett elmenni valahova, képes volt egész nap a kék fürdőköntösében, strandpapucsban lenni, a valaha konyhának épült helyiségben, ahol az erősítők, hangfalak, hangszórók és egyéb alkatrészek erdeje között néha fel lehetett ismerni egy tűzhelyt, vagy ebédlő asztalt, amit leginkább munkapadnak használt. Gyakorlatilag nem létezett olyan alkatrész, ami kellhet egy gitárhoz vagy erősítőhöz, ami ne lett volna fellelhető a spájzban vagy épp a fűszerek helyén.
Ezzel a képpel szöges ellentétben állt az, amikor buli volt. Nem emlékszem rá, hogy előfordult volna olyan eset, amikor indulás előtt ne mosott volna hajat, és ne vett volna tiszta farmert és pólót. Kikerülve az otthoni "káoszból", a színpadon olyan szintű rendet követelt meg maga körül, hogy az már néha egy patika vagy műtő rendezettségével vetekedett. Minden alkalommal megkövetelte, hogy a kábelek rendezetten, egyenesen haladjanak, illetve ha kell, akkor 90 fokban kanyarodjanak be. Nem tűrte meg, ha a szükségesnél hosszabb kábelt használt az ember, de azt se, ha rövidebbet és toldozgatni kellett. Elvárta, hogy mindenhova a megfelelő méretű kábel legyen kifektetve, ezzel is fokozva a rendezettséget. Az, hogy miként vigyázott a felszerelésre, arról olvashattunk már legendákat, amik nem is legendák, inkább a valóság. Csak példaképp: képes volt a mikrofonállvány lábait egyesével pokrócba tekerni, hogy ne kopjon meg a krómozás. Sorolhatnék még hasonló "rigolyákat", de úgy gondolom, aki nem dolgozott vele, az vagy nem hiszi, vagy nem érzi át.
Arra vonatkozóan, hogy mennyire szívén viselt egy-egy produkciót és mennyire tisztában volt vele, hogy mi az adott előadó igénye, mesélem el, hogy amikor a Koncz Zsuzsa turnét csináltuk, előtte az összes mikrofont szétszedtük és egyesével ki kellett mosni a szivacsokat, hogy még véletlenül se legyen büdös. A mikrofon kosarakat fogkefével pucolgatta, hogy szép és tiszta legyen. Ezt az énekmikrofonnal minden buli előtt el kellett végezni, amíg tartott a turné. De nem csak a mikrofont, hanem azt a kábelt, amivel a Zsuzsa mikrofonja volt ledugva, buli előtt nedves ronggyal át kellett törölnöm, hogy ha fehér ruhát vesz aznap, akkor se látszódjon meg rajta a kábelről rákerülő kosz.
Amikor turnéban voltunk, az első bulikat mindig felvette és buli után a teherautóban azt hallgattuk - na nem mintha nem lett volna bőven elég a bulikon meghallgatni a műsort, hanem mert kellett a kontroll, hogy mit kell esetleg másként keverni, effektezni. Rengeteget beszélgettünk zenéről, hangszerelésről. Számtalan esetben volt, hogy elmagyarázta, hogy az adott nóta miért szar és mit kellene vele csinálni, hogy jó legyen. Nem csak vagdalózott szavakkal, hanem sok esetben ezt egy másik hasonló előadó számával demonstrálta. Nagy igazságokat mondott, olyanokat, amikkel simán lehetett volna egy felkapott zenei rendező, de ez a vonal őt nem érdekelte. Az, hogy milyen volt mint hangmérnök, ez szubjektív dolog – mindenki ízlése és hallása alapján mond véleményt.
Viszont ami tény, mert objektív, hogy a Kispál 10 éves jubileumi koncertjén ami rögzítve volt, Csabi volt a monitoros, és az utómunkák során világosodott meg bennem, hogy egyetlen számot sem kellett kihagyni vagy újravenni a lemezre amiatt, mert a színpadon a monitorban gerjedés lett volna. Nemhogy gerjedés, de egy csippanás se! Pedig pici színpad, sok zenész és jó pár akusztikus hangszer is szerepelt. Egy szóval, tökéletes munkát végzett akkor is.
Morcz Csaba Kispál Andrással a Kispál és a Borz zenekar 10 éves pécsi jubileumi koncertjén 1997-ben koncertkezdés előtt a backstage-ben 1:11-től 1:19-ig (a videóban Vittay Ferenc ritmusgitáron)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése